Közel 10 évvel ezelőtti megalapítása óta célunk

hogy folyamatosan bővítve szakterületeinket minél szélesebb körben segítséget nyújthassunk ügyfeleinknek a verseny-, az állami- és az agrár szférában. (Ennek eredményeként több egymást átfedő területen dolgozunk ügyfeleinkért a verseny-, az állami- és az agrár szférában egyaránt.)

A Justitia így a pályázat, a jog, a közbeszerzés, a műszaki tanácsadás és az agrárium, valamint ezekhez közvetlenül kapcsolódó szakterületeken nyújtja kiemelkedő és magas szintű szolgáltatását. (A szolgáltatásaink minősége elsősorban a szakképzett és több éves szakmai tapasztalattal rendelkező kollégáinknak, az összeszokott és ambiciózus csapatunknak köszönhető.)

AMIÉRT ÉS AHOGYAN DOLGOZUNK

Célunk

Célunk, hogy partnereink a Justitia működéséből nagymértékben profitáljanak. Ennek záloga ügyfeleink állandó és növekvő köre, valamint folyamatos igénye arra, hogy szolgáltatásainkat minél széleskörűbben biztosítsuk számukra.

A Justitiában nem csak egy szolgáltatót talál magának, aki felkeres minket, hanem egy partnert, akivel kölcsönösen valósíthatja meg törekvéseit.

Dr. Palotai Péter tulajdonos
Dr. Palotai Péter tulajdonos
Véleményem szerint, jogi és közgazdász végzettségem megfelelő alap arra, hogy a szolgáltatásainkat magas fokon műveljük kollégáimmal
Dr. Pécsy Mária cégvezető
Dr. Pécsy Mária cégvezető
Filozófiám, miszerint a siker a kölcsönösségen alapszik, azonos a cég által vallott üzleti alapelvekkel